HTML

A Kincseshajó Naplója

Mindig is érdekelte, hogy mi áll egy-egy kormányzati döntés mögött? Mi kiderítettük!! Magyarázatot adunk minden kormány döntésre!

A birtokunkba jutott hajónapló részletből nagyon durva dolgok derültek ki. Most ezt foglalnánk össze röviden.

A kormány által felállított Magyar Nemzeti Keresztyén Kalózfigyelő testület (továbbiakban MNKK) jelentése szerint a londoni kalózok következő célpontjai a diplomás magyar emberek lesznek. Ezt egy olyan tanulmányra alapozzák, amely kiderítette, mikor a friss diplomásokat „mosogatni” csábítják ki, az igazából kalóz szlengben annyit tesz: Átmosni valakinek az agyát és a szülőföldje ellen fordítani. Mivel a kormány szerint már nincs idő ezt elmagyarázni és megértetni, sőt még konzultációra sincsen, az így is több irányból záporozó kalóztűz mellett, ezért a legjobb megoldást választották. A felsőoktatásban az államilag támogatott helyek számát 38ezerről 10 480-ra csökkentették. Az MNKK szóvivője szerint a kormány a legátgondoltabb és leggyorsabb intézkedést hozta, ami számításaik szerint egy támadásnak is felfogható, mert a kalózok majd meghátrálnak ennek a lépésnek a hatására.

Címkék: felsőoktatás kalózos

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://amagyarkincseshajo.blog.hu/api/trackback/id/tr364958528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása